szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Új vonalat ad a Jobbik cukikampányának Volner János alelnök, aki a Facebookon büszkén bevallja, hogy a Magyar Gárda az ő sugalmazására kezdett el falvakban masírozni, valamint megígéri: kormányra kerülésük esetén mindent elkövet majd, hogy a gárda állami segítséggel intenzíven fejlődhessen.

Volner János Jobbik-alelnök hosszú értekezésben fejti ki a párt útját "a karanténból a váltópárti pozícióig" a Facebookon. Az írás terjedelemes első részében a Magyar Gárda megalakulásától a parlamentbe jutásig elemzi pártja történetét.

Mint írja, 2007-ben  "a szoclib sajtó dühöngve-vinnyogva csinált a megalakuló Magyar Gárdának ingyenreklámot, amit ezúton is köszönünk". Vona Gábort a gárda alakuló gyűlésén hallotta először beszélni Volner, aki állítása szerint korábban soha nem hallott hasonlót.

MTI / Rosta Tibor

Volner feladatot adott a gárdának

Volner az írában megemlíti, személyes szerepe volt abban, hogy a gárda a "hagyományőrző" rendezvények bonyolításáról a "cigánybűnözés elleni határozott fellépésre" nyergeltek át az egyenruhás radikálisok. Volner ugyanis levélben sugalmazta ezt Dósa István gárdakapitánynak, aki a kezdeti hezitálás után "belátta, hogy fel kell vállalnunk ezt a szerepet". A Jobbik-alelnök a – később a romagyilkosságok helyszínévé váló – Tatárszentgyörgyön akkoriban elmondott beszédére is büszke.

Volner szerint a gárda 120-130 fős Pest megyei szerveztéből négyen is jelezték, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal megpróbálta beszervezni őket, ő maga pedig "gyakorlatilag" a romagyilkosságok gyanúsítottjává vált az akkori főkapitánnyal együtt. Pedig Volner korábban rendőrként "bűnözők százait állította elő, sokszor kemény kézitusákban leküzdve őket".

Volner: "A kis Beni szinte a gárdistákkal együtt nőtt fel"
MTI / Illyés Tibor

Vona Gáborról szólva Volner elérzékenyülten megállapítja, hogy a pártelnök fia, "a kis Beni szinte a gárdistákkal együtt nőtt fel".

Volner szerint a Jobbikot "soha nem tapasztalt szókimondással" a Magyar Gárda segítette népszerűséghez. Ezért az alelnök a maga részéről minden erejével azon lesz, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén "a Magyar Gárda ne csupán életre keljen, hanem – aktív, állami segítséggel – intenzíven fejlődjön is". Volner János szerint nem kell aggódni, mert az remekül összefér a néppártisággal. Szavai szerint ugyanis "az ország rendvédelmi, honvédelmi és katasztrófavédelmi képességeinek erősítése ugyanis minden, felelősen gondolkodó magyar jól felfogott érdeke".