"A baranyai megyeszékhely labdarúgóklubjánál minden létező korábbi, illetve napjainkig érvényes posztcsúcsot magáénak mondhat. Kirobbanthatatlan volt a gólvonalról, egy évtizednél hosszabb időn keresztül az ő nevével kezdődött a pécsi első osztályú csapat kezdője. Arról viszont kevesen tudnak, hogy Rapp Imre szemrebbenés nélkül állt oda az NB I-es meccseken a 11-esek elvégzéséhez is. Ötöt be is vágott, egyet hibázott csak el. Más játékos, utolsó emberként erre ritkán vállalkozik. Akadtak olyan csatárok is, akik nála kevesebb góllal búcsúztak el az együttestől. Rapp Imre 1965-től 1975-ig védte a Pécsi Dózsa és a PMSC kapuját. Lila-fehérben, később piros-feketében - az ő esetében inkább tiszta feketében - összesen 291 élvonalbeli mérkőzésen játszott. A kesztyűt 1976-ban, a Kaposvári Rákócziban akasztotta szögre.
(...) Rapp egyszer törött kisujjal védett kölcsönben a Vasasban, Dél-Amerikában, egy egész portyán keresztül. Az edző csak itthon tudta meg a turpisságot. Mikor számon kérte a kiváló teljesítményt nyújtott futballistát, azt monda a titkolódzó, nem szerette volna kihagyni élete egyik nagy túráját. A sportember nem egy volt a sok közül. Még hozzá hasonló sem nagyon akadt a magyar pályákon, az elmúlt évszázad hatvanas-hetvenes éveiben. Olimpiai ezüstérmes (1972., München), valamint Európa-bajnoki 4. (1972., Belgium) csapat tagja, egyszeres felnőtt válogatott. Páratlan pályafutása elismeréseként Pro Civitate kitüntetést kapott.
A PMFC-Matias vezetősége, sportolói, valamint összes dolgozója megrendülten értesült Rapp Imre halálhíréről, és ezúton is részvétét szeretné kifejezni a gyászoló családnak. Rapp Imre távozásával a pécsi futballcsalád egy kivételes, zseniális személlyel, és korszakának egyik legkiválóbb hálóőrével lett szegényebb..."
Emlékét örökké megőrizzük, nyugodjék békében!
