Dárdai: szívesen nyitnék új korszakot a Herthánál

Dárdai Pál

Szívesen nyitna új korszakot száz mérkőzéssel maga mögött Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A magyar tréner a Kicker magazin csütörtöki számában beszélt a jubileumról és terveiről.

"Szívesen megjavítanám Helmut Kronsbein klubrekordját, aki 1966-tól 1974-ig 212 mérkőzésen ült a kispadon, nagyon szép lenne. Edzőként azonban mindig csak a következő hat hétre tervezek" - jelentette ki a 41 éves szakember.

A volt magyar szövetségi kapitány elmondta: előfordulhat, hogy ráunnak a berlini egyesületnél, de "végső soron mindig a játékosok döntik el, hogy meddig marad az edző".

Dárdai 1997-ben került labdarúgóként a Herthához, amelynek színeiben klubcsúcsot jelentő 297 meccsen lépett pályára. Michael Preetz menedzser számára pedig - mint a tréner elárulta - kulcsfontosságú a jó munka érdekében a klubbal való teljes azonosulás.

"Ha pedig egyszer már nem olyan nagy kedvvel megyek dolgozni, akkor szólok a menedzsernek és elköszönök a Herthától. Jelenleg azonban töretlenül élnek az álmaim, azaz a kupadöntőbe és a Bajnokok Ligájába kerülés" - hangsúlyozta Dárdai Pál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?