Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elhunyt Palotai Károly

Hosszan tartó betegség után szombat délután 82 évesen elhunyt a korábbi olimpiai bajnok futballista, illetve kiváló játékvezető, Palotai Károly.

palotai

(Fotó: mlsz.hu)

A békéscsabai születésű Palotai az Előrében kezdett el futballozni, majd a Győri Vasas ETO-val ért el sikereket – 1965-ben az elődöntőig jutottak a BEK-ben -, illetve légióskodott is két évig a Freiburger SC-ben. Játékospályafutása legnagyobb sikere alighanem a magyar válogatott 1964-es olimpiai győzelme volt, de egyszeres magyar  bajnoknak és háromszoros kupagyőztesnek is vallhatta magát.

A játékvezetői tanfolyamot már játékosként elvégezte, 1970-től vezetett mérkőzéseket. Három világbajnokságon vetették be és két BEK-döntőn is dirigált. 1985 és 2005  között a FIFA, az UEFA és az MLSZ játékvezetői-ellenőreként tevékenykedett.